Május 1-jén a Városi Liget színpadán adott műsort együttesünk.
Ez alkalommal a versenyző mazsorettjeink mellett utánpótlás csoportjainknak is lehetősége volt a bemutatkozásra.
Mazsorett Együttesünk műsorát a "Mezőberény Kultúrájáért" elismeréssel kitüntetett szenior csoportunk nyitotta meg.
A nagylányokat az óvodás csoport műsora követte.
Tipikus gyerekzenére készített koreográfiát láthatott tőlük az igen szép számú közönség.
A picinyke lányok után a kisiskolás mazsorett csoportot láthatták.Majd a versenyző mazsorettjeink mutatkoztak be új koreográfiáikkal, amivel a 2013-as Magyar Majorette Bajnokságra készülnek.
Köszönjük a népes hazai közönségnek, hogy megtiszteltek bennünket jelenlétükkel, és tapssal jutalmazták a bemutatott produkciókat!